Ennyien jártak nálam

2011. május 16., hétfő

Babzsákfotel

Ez nem az én ötletem volt eredetileg, hanem anyósom gondolta úgy, hogy meglepi Benci babát egy ilyennel, mert milyen jó pofa dolog. :) Ezen felbuzdulva úgy gondoltam, hogy akkor már én is gyakoroljak egy kicsit és csináljuk ketten.
Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire kényelmes dolog. De Bencinek nagyon megtetszett, amióta kész van, azóta azon ugrál és nézegeti a mintáit. Ami ahhoz képest, hogy úgy készült, hogy na ide mit kellene rakni, jött a szikra és már vágtam is a formát elég jól sikerül. Ez az első patchwork, amit csináltam. :D Azt hiszem meg van a karácsonyi ajándék ötlete idén az öcsémnek és a keresztlányomnak is, mert biztosan tetszeni fog nekik is, én meg apránként megtudom venni nekik az alkatrészeket, bár ami nagyobb összeg benne az a polisztirol golyó.
Íme a végeredmény:




Hotdog

Mindig is szerettük az ilyen ételeket, de a mostani hotdog és hamburger árak mellett az ember nem veszi meg magának.....én legalább is nagyon drágállom. :)
Sokat kutakodtunk, hogy itthon mit lenne érdemes megcsinálni, amiben ugye a kifli volt igazán a lényeg. Párom talált rá erre az amerikai hotdogra, amit sajnos fogalmam sincs, hogy hol talált, de a kifli receptje, ha jól emlékszem Margit2 oldaláról van. :)
Nagyon finom a kifli és nem egy szimpla hotdog. A virsli mellett csemege uborka és pirított hagyma van. És fantasztikusan finom. Mi azóta csak ezt csináljuk, amióta kipróbáltuk. :)
A recept:
  1. A kifli: 
  • 50 dkg liszt
  • kb. 2,3 dl tej
  • 5 dkg margarin
  • 1,5 tk só
  • 1,5 tk cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 tojás a tetejére.
A tejet langyosra melegítjük és felfuttatjuk benne az élesztőt. Amíg az élesztő dolgozik, a lisztben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a cukrot és a sót, majd az élesztős tejet. (Én az élesztőt, nem az összes tejben szoktam felfuttatni, hanem kb. 1,5 dl-ben, mert a liszttől függő a tej mennyisége, így lehet, hogy több kell hozzá, lehet, hogy kevesebb.) Hozzáadom az élesztős tejet és összedolgozom a tésztát. Hagyom kelni kb. egy órát, majd megformázom a kifliket (én 5 db-ot szoktam csinálni ebből) és így is hagyom őket kelni egy kicsit. A tetejüket megkenem tojással és 180 fokos sütőben sütöm őket.
Most párom kedve miatt én tettem rá szezámmagot is. :)

Ha a kiflink kész, a nehezén már túl vagyunk, de még nincs véga a dolgunknak. :D Hagymát vékony szeletekre vágunk, beleforgatjuk lisztbe és forró olajban kisütjük. Nem kell megijedni tőle nagyon finom a hotdogban. A virsliket megfőzzük, az uborkát meg felkarikázzuk és már pakolhatjuk is össze a saját hotdogunkat.

2011. április 27., szerda

Töltött kenyér

Még mindig egy kis húsvét, mert tegnap nem volt időm ezt feltenni. :)
Ez egy finom kis kenyér, amit tulajdonképpen mindenki azzal tölt meg, amivel akar, amit szeret. Be kell, hogy valljam ez nem az én "művem", mert Párom csinálta, de azt  mondta megkövez, ha nem teszem fel, és az ilyen kedves kérésnek nem lehet ellenállni. :D :D
A kenyér receptjét nem írom le még egyszer azt  ITT megtalálhatjátok.
Ha megkelt a kenyér tésztánk, akkor téglalap alakúra nyújtjuk és a tésztát befedjük sonkával, teszünk rá tojást és megszórjuk trappista és füstölt sajt keverékével. Feltekerjük és koszorút formázunk belőle, megkenjük a tetejét kevés vízzel és már mehet is a sütőbe. :)




Mi csak ennyit tettünk most bele, és igazából még valami zölddel szerettük volna megbolondítani, de sehol nem találtunk spenótot, a miénk meg még nem nő a kertben.
De mert a kenyér sok dologgal finom, mindenki a saját fantáziája és ízlése szerint töltheti meg.
A miénk így nézett ki. :)

2011. április 26., kedd

Zserbó

Húsvétra kellett egy olyan süti, amit ki lehet nevezni szülinapi sütinek, mert húgom mostanában lett 25 ( Ő is öregszik, nem csak én :D ), és mert nagy szeretetnek örvend a családban a zserbó, erre esett a választás.
El is fogyott nagyon gyorsan, ez a pár szelet maradt belőle, mire eljutottam oda, hogy le tudtam fényképezni. :)
És íme A recept :

Tészta :
  • 35 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 20 dkg margarin vagy zsír (én margarinnal csináltam)
  • 1 dl tej
  • 1 dkg élesztő (mindenhez frisset szoktam használni)
  • csipetnyi sütőpor
Töltelék :
  • 12 dkg dió (ebből mindig annyit használok, amennyi dióm van itthon, mert dióból sosem elég :) )
  • 12 dkg porcukor (értelem szerűen ugyanannyin kell belőle, mint amennyi diót használtunk)
  • 20 dkg lekvár
Bevonat :
  • én tortabevonót szoktam használni, de persze lehet csinálni csokimázat is, én csak felolvasztom a tortabevonót és ráteszem a tetejére :)
Az élesztőt a langyos tejben egy kevés cukorral felfuttatjuk. A lisztet összemorzsoljuk a margarinnal (vagy zsírral), hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a sütőport, és az élesztős tejet, majd összedolgozzuk a tésztát.
Ha a tésztánk összeállt, 3 egyenlő részre osztjuk és a tésztadarabokat tepsi nagyságú lapokra nyújtjuk. Elkezdjük a tepsiben összerakni a süteményünket. Az első lapot megkenjük a lekvár felével, majd rászórjuk a dió és a cukor keverékének a felét is, erre rátesszük a második lapot, amit szintén megkenünk a lekvár és diós cukor maradékával. Rátesszük a harmadik lapot is, majd az egészet letakarva félre tesszük legalább egy órát pihenni.
Mielőtt betesszük a sütőbe megszurkáljuk, majd lassan megsütjük (160-170 fokon szoktam sütni).
Ha kihűlt a tetejét bevonjuk a csokival.


2011. április 20., szerda

HÚSVÉTI AJÁNLAT

Chez Sandra egy nagyon kedves játékra invitált, amiben szívesen részt veszek, bár elég nehéz a húsvéti ajánlót összehoznom, mert még nem volt húsvétom itt a blogomon, de körülnéztem és ezek találtam, remélem nektek is "ízleni" fog. :D

A játék "szabályai":
Írni kell egy bejegyzést Húsvéti ajánlat címmel. Javasolni kell 5 - 10 ételt bármilyen kategóriában. Egy feltétel van, hogy a már korábban közzétett receptjeidből válogass! Ha megkapod a játékra a meghívót, akkor kérlek, küldd tovább 10 bloggernek! A játékot szabadon is "elviheted", nem kell megvárni, míg eljut hozzád!


Akiket én szeretnék invitálni......igaz nincsenek meg 10en, de nehéz a dolgom, mert a legtöbb blogoló már részt vett benne :D :


 Az én ajánlatom:
 
Mert elmaradhatatlan a sonkához.....húsvét után megmutatom azt is milyen, ha megtöltjük  :D

Nasinak, ha már nincs sok kedv a tojás sonka egyveleghez :)

Egy könnyű ebéd, aminek senki nem tud ellenállni :)

Csak mert fantasztikus és nem lehet neki ellenállni :)
a csoki imádóknak :D

mert fantasztikusan finom
 Kellemes húsvétot kívánok Mindenkinek!

(akinél nem találtam email címet, annak a legutolsó bejegyzésnél hagytam felhívást :) )

2011. április 17., vasárnap

Lúdláb torta

Páromnak ma van a születésnapja, úgyhogy rendelt magának egy lúdláb torát, mert csoki imádó és ebben aztán van csoki bőven és nem mellékes, hogy meggyes, mert az a másik favorit. :D
Nem is fűzök most ehhez többet, íme....
.... a recept:
Tészta: 
  • 3 tojás
  • 3 ek cukor
  • 3 ek liszt
  • 1 csapott ek kakaópor (nem instant)
Krém:
  • 3 dl tej
  • 1 csomag csokis pudingpor
  • 4 ek cukor
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg étcsoki
- tölteléknek meggybefőtt

- 10 dkg étcsoki a torta bevonásához

A tésztához a tojások sárgáját a cukor 2 harmadával krémesre (fehéredésig) keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukort is beledolgozzuk /én az egész cukrot a tojássárgájával kevertem el, mert így szoktam, és nincs belőle semmi gond :D / . Egyharmadát a cukros tojássárgájára tesszük, de még nem keverjük el. A lisztet a kakaóval összekeverjük, egyharmadát a tojáshabra szitáljuk, így nem lesz csomós, majd óvatos mozdulatokkal (ne törjük össze a tojáshabot, mert akkor nem lesz levegős a tésztánk) összeforgatjuk. A maradék tojáshabot és lisztet ugyanígy kettő részletben keverjük bele.
Egy tortaformát margarinnal kikenünk és belisztezünk, vagy sütőpapírt teszünk bele (én ilyenkor is meg szoktam kenni a formát margarinnal mielőtt bele teszem a papírt). Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 percig sütjük. Akkor jó a tésztánk, ha elvált a tortaforma oldalától.
Közben a meggybefőttet lecsöpögtetjük. A krémhez a tejet a pudingporral és a cukorral simára keverjük, közepes lángon, kevergetve felforraljuk, 1-2 percig főzzük, amíg be nem sűrűsödik, ezután hagyjuk kihűlni.
A margarint habosra keverjük. A csokipudingot krémesre dolgozzuk, majd hozzá adjuk a puha margarint apránként. A csokit felolvasztjuk, a krémhez adjuk, majd a krém felét a tésztára tesszük. A meggyet rászórjuk, a maradék krémmel befedjük. Legalább 2 órára a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
Célszerű a tortaformában hagyni a tésztát és abban összedolgozni, hogy szép legyen, ne essen szét. Én miután levettem a tésztáról a sütőpapírt megfordítottam, mert az alja egyenesebb, mint a teteje. A tészta köré oldalra tettem sütőpapírt, hogy a krém ne ragadjon hozzá a tortaforma oldalához, így könnyen kivehető után a torta, a formából.
Ha megdermedt a krémünk, akkor még a tetejét is bevonjuk csokival és meggyszemekkel díszítjük.

2011. április 8., péntek

Rétes receptje :)

A tegnap elmaradt recept:
  • 2 marék búzaliszt
  • 1 marék réteslisz
  • diónyi zsír
  • 1 tojás
  • 1 kk ecet
  • és annyi langyos sós víz, hogy a tészta jól húzható legyen.
A maréknyi adagot a két marék együttese adja ki :D , a jól húzható meg hát igazából nem is tudom, hogy hogy jellemezzem.......de ha azt mondom, hogy a nokedli tésztához hasonló állagot kell elérni, azt hiszem nem tévedek nagyot. Persze legyen nyújtható, helyesebben húzható, de a lehető legpuhább, amit elő tudunk állítani.
Remélem ez így érthető és nem "beszélek" kínaiul. :D
Ha kész a tészta, legalább egy fél órát pihentessük úgy, hogy a tetejét megkenjük olvasztott zsírral.
A tölteléket (meggyes-mások, túrós almás, stb....) le sem írom, mert ezt már mindenki úgy csinálja ahogy szereti. :D

Jó étvágyat hozzá!!! :D :D