Ennyien jártak nálam

2012. december 18., kedd

Szaloncukor

Én már évek óta szemezek a házi készítésű szaloncukrokkal, de párom valahogy mindig lebeszélt róla, hogy ugyan már mi a fenének kínlódsz vele, itthon megvesszük és kész. :D Én már tavaly is mondtam neki, hogy kezd nagyon drága lenni a normális minőségű szaloncukor, de még úgy gondolta, hogy belefér a kiadásokba. Na idén meglátta az árakat és azt mondta, na most itt az idő kiélhetem effajta vágyaimat.
Alapból úgy kezdtem, hogy az lenne a minimum, hogy a nagyobb gyerkőc is tudjon nekem segédkezni, mert nagyon szeret körülöttem sertepeltélni, ha ilyeneket csinálok :). Elkezdtem kutakodni a neten, de csak bonbonformákat találtam, ami nekem drágának is tűnt, mert a legegyszerűbb forma is 1500-2000 ft volt, és ezek csak 16 darabosak. Vaterázunk és így ott is szétnéztem, ahol lássatok csodát találtam szaloncukor formát, ami nem volt 3000 ft postaköltséggel együtt, és ami még ennél fontosabb 42 darabos. :D
Aztán elkezdtem recepteket keresni. Találtam is egyenlőre hármat, amiből kettőt meg is csináltam már, bár az elsővel lyukra futottam, mert én balga azt hittem majd okosabb leszek, mint azok, akik már nem először csinálnak ilyet. :D
A lényeg, hogy amit először csináltam az banános volt és megpróbáltam nem csokival bevonni, hanem itthoni mázzal, kakaóporból. Na ezt nem lett volna szabad, mert 65 db szaloncukor az azonnali fogyasztásra lett ítélve, mert sehogy se akart megdermedni rajta a máz. :D Persze az ízével így se volt gond, hisz napok alatt elkopott a hűtőből valamilyen úton módon :D, de nem volt csomagolható.
Így a következő adaghoz már megvettem a csokit és azzal vontam be, amivel már tökéletes lett. Bár ezzel volt mit tanulnom. Ehhez az adaghoz elméletileg elég lett volna 3 tábla csoki, na nekem sikerült elhasználnom 5öt, mert az első adagot, amit felolvasztottam levettem a gőz fölül és így nagyon gyorsan elkezdett visszadermedni. Ennek az lett a vége, hogy 2 tábla csokival kb 30 db-ot tudtam bevonni. :D

Na ennyit a tanulási fázisról, most már ezzel is okosabb vagyok és akit érdekel, azoknak osztom is ám a tapasztalatokat, mert ugye okos ember más kárán tanul. :D

Itt a recept, (előre is elnézést, de fogalmam sincs, hogy kinek a receptje eredetileg, mert csak lementem mindig amibe beleszeretek és sajnos soha nem tudom kitől is származik), ami :

DIÓS-NARANCSOS szaloncukor:



  • 20 dkg dió
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 50 dkg mazsola
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1/2 narancs leve (nekem kellett hozzá az egész narancsé, de gondolom ez narancs függő)
  • 1/2 kk fahéj 
  • 30 dkg étcsoki a bevonáshoz (min. 60%-os) (én 45%-osat vettem, az is megteszi :D ) 

A mazsolát megmossuk és kiszedjük belőle a nem odavaló dolgokat (én még követ  is találtam benne), majd 5-7 percre forró vízbe áztatjuk. A vízhez adtam egy kis rumot is, mert nekem az elengedhetetlen a mazsolához és ehhez a recepthez én igényeltem és nem is rontottam el vele. Úgyhogy aki gondolja nyugodtan önthet hozzá, csak jót tesz vele. :D
A diót ledaráljuk, egy nagy tálba kimérjük a kókuszreszeléket, hozzáadjuk a diót, a narancshéjat és -levet, a fahéjat. A mazsolát leszűrjük és elméletileg botmixerrel kellene pépesíteni, de én csak késsel apróra vagdostam, mert nekem úgy jobban tetszett, hogy darabokban van benne. Majd a mazsolát is hozzáadjuk a keverékhez és alaposan összedolgozzuk. Ha száraznak érezzük a masszát, akkor adunk még hozzá narancs levet (én itt öntöttem hozzá a másik felét is).
Egy nagy tepsibe vagy tálcára sütőpapírt terítünk, majd a masszából egyforma méretű szaloncukrokat formázunk, melyeket a sütőpapírra sorakoztatunk. Nekem ugye a feladat a formába való szutyakolás volt. Vártam kb 1/4 órát amíg szikkad egy kicsit a formában és utána tettem sütőpapírra. Száraz, hűvös helyen egy éjszakán át pihentetjük. Nálam egy egész napot pihent, mert egyik délelőtt megcsináltuk Bencivel és utána másnap vontam be csokival. Másnap a csokoládét gőz felett felolvasztjuk, majd egy kis villa és egy fogpiszkáló segítségével szépen minden darabot megforgatunk benne. Ügyeljünk rá, hogy a máz mindenhol bevonja a szaloncukrokat. És amit én még ehhez hozzátennék, ne vegyük le a csokit a gőzről és ha elkezd megdermedni adjunk még neki egy kis meleget. :D Alaposan lecsepegtetjük a felesleges csokoládét, és óvatosan visszacsúsztatjuk a szaloncukrot a villáról a sütőpapírra hústű, fogpiszkáló segítségével. 
Nekem ebből az adagból 116 db lett, amit nem tudok megmondani, hogy mennyi súlyra, mert folyamatosan kopott ez is. Amikor berekesztettem a nasizást, akkor a maradék 1,1 kg volt.



 
 Még van idő elkezdeni. Sok sikert annak aki kipróbálja és ha nekem sikerült bárkinek sikerülhet. :D

És már most nagyon szép ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok  minden kedves olvasónak és erre tévedőnek, mert karácsonyig most már biztos nem fogok tudni jönni írni. A többi receptet megpróbálom karácsony után feltölteni és jövőre talán lesz aki hasznosítani tudja. :D

2012. október 22., hétfő

Bence 4 éves lett :D

Olyan gyorsan repül az idő, hogy a nagyobb kisfiam már 4 éves  lett, pedig olyan mintha csak tegnap lett volna amikor a kórházban egyezkedtem vele, hogy már ideje lenne kibújni a pocakból, mert anya már nagyon menne haza a kórházból......amikor kibújt az első foga, kimondta először, hogy aja (amitől én persze majdnem bőgtem, mert lehet még másnak kínai volt, de én értettem, hogy nekem kiabál :D ), amikor elindult......és még lehetne sorolni a szebbnél szebb emlékeket. :)
De most nem az én szentimentális érzéseimet akartam én ide leírni, amivel minden szülő tele van a gyerekeivel kapcsolatban, hanem a tortát akartam megmutatni.
Benci először Villám McQueen-es tortát rendelt, ami miatt főtt is a fejem, hogy hogy a csudában fogom én azt megcsinálni, mert nagyon nem vagyok cukrász, aztán kitalálta, hogy neki 3 emeletes torta kell. Nagy nehezen kialkudtam vele a 2 emeletet, mert a kisebbet így is a legkisebb lábosomban sütöttem meg, mert nem vagyok én felkészülve ilyen csodák készítésére. De azt hiszem lassan egy csomó mindent be kell majd szereznem, hogy egyre csinosabb tortákat tudjak majd nekik csinálni. :D
Egy csupacsokis tortát csináltam neki, a kakaóporos piskóta lapokat csokipudinggal kentem meg és persze csokival lett bevonva ami nem lett olyan szép, de majd sokat gyakorolok és az évek során ki lesz kísérletezve ez is és az unokáimnak már nagyon szupi tortákat tudok majd gyártani. :D 
Íme a torta és a kis vigyorim. :D





2012. október 8., hétfő

Mézes szelet

Már nagyon rég írtam és van is egy pár recept, ami feltöltésre vár, de a gyerekek mellett olyan kevés szabadidőm van, hogy nem nagyon jutok ide. Benci ugyan elkezdte az ovit szeptemberben, de most már 3szor van itthon betegen, úgyhogy nem szabadult fel nagyon a délelőttöm se. :)
Most egy olyan sütit hoztam, amit még anyukámnak csináltam a születésnapjára.

Tészta:
  • 15 dkg cukor
  • 2 ek méz 
  • 1,5 dl tej
  • 1 tojas
  • 10 dkg margarin
  • 1 cs sutőpor
  • 45 dkg liszt
A hozzávalókat a liszt kivételével összekeverem és gőz fölött habzásig főzöm. Ha megfőtt, leveszem a gőzről és belekeverem a lisztet. A tésztát 4 részre osztom, vékonyra nyújtom és közepes hőmérsékleten (én kb. 180 fokon) sütöm, kb. 10-15 percig.

Krém:
  • 2 ek gríz
  • 10 dkg margarin
  • 1 ek rum
  • 10 dkg lekvár
  • 2,5 dl tej
  • 1 cs vaníliáscukor
  • 10 dkg porcukor  
A grízből a vaníliás cukorral sűrű pépet főzök. Kihűlés után a porcukorból és a margarinból kikevert masszát hozzáadom és elkeverem. Rummal ízesítem.

Máz:
  • 1 ek olaj
  • 10dkg csokoládé
A csokit megolvasztom és belekeverem az olajat.

(Én kakaóporból szoktam csinálni a csokimázat, mert nekem ez a csokit felolvasztom és kész valahogy soha nem jött össze eddig. Azt úgy csinálom, hogy ahány kanál kakaópor annyi kanál cukrot megolvasztok ugyanannyi kanál vízzel. Ha megolvadt belekeverek egy kevés margarint, amitől szép fényes lesz és már mehet is a süti tetejére. :) )

A kihűlt lapokat felváltva megkenem a krémmel és lekvárral. A tetejét olvasztott csokival vonom be.
Másnap szeletelem.


Jó étvágyat hozzá annak aki kipróbálja! :)

2012. augusztus 31., péntek

Szeméthasznosítás :)

Elég régen jutottam ide és egy pár recept vár is a feltöltésre, de egyenlőre csak gyorsan megmutatom mivel is töltöm mostanában az időmet. Aki a Facebookon követ talán már találkozott a próba birds-emmel és végre elkészült a fotelhuzatom is. És a cím azért ez, mert teljesen mértékben olyan anyagból készült minden, ami itthon fellelhető és nekünk jelen pillanatban a szemét kategóriát képezi. :)

Először megmutatom a próba birds-einket........ami azért lett próba, mert angry bird-ök, majd csak azután lesznek belőlük, ha ezeket teljes mértékben tutibiztosan meg fogom tudni csinálni. :) Bencusnak természetesen már ezek is nagy kedvencei........mert természetesen ez is miatta kezdődött el. Nagyon szereti a játékot, mi meg olyan elvetemült szülők vagyunk, hogy ilyen agyament ötletek jutnak eszünkbe a gyerkőc meg követeli őket, lassan mindent varrni kell neki. :D Egyenlőre hiányos a társaság, mert csak 4en vannak és nekem van még mit gyakorolnom, de mert nem tanultam varrni, hanem egyszer csak belekezdtem semmi nem megy elsőre. De egy kis gyakorlás és ezek is olyanok lesznek, mint anno a mei tai-om volt a 3dik már nekem is nagyon tetszett sajnáltam, hogy nem a miénk. :D A legnagyobb szeretetnek a sárga (gyorsuló) madár és a malac örvend, aminek a szemét Bálintom már le is cibálta egy kicsit, Benci meg kijelentette, hogy a jövőhéten ezek közül visz egy darabot aludni az oviba a tavaly jól megszokott macija helyett. :D Hát kell ennél nagyobb dicséret. ;)
 
a szemei mindent elárulnak :)
A hulladékgazdálkodás következő része a fotel huzat, ami már elég régen elkezdődő folyamat, mert a felszabdalt alkatrészek és a "szabás mintája" már elég régen készen álltak arra, hogy felhasználjam őket, de csak most jutottam hozzájuk. Persze egyenlőre ez sem tökéletes, de nekem nagy öröm, hogy ilyen formában sikerült megcsinálnom, mert sokkal rosszabbra számítottam. :D
Van egy elég régi (több, mint 20 éves) fotelunk, amit még otthonról hoztam el és eléggé le volt már harcolva szegénykém, de nagyon nagyon kényelmes. Már otthon is volt neki egy csini ruhája, amit még anyósom varrt rá, de az már el volt szakadva olyan helyen, ahol nem nagyon lehet javítani, így mindenféleképpen kellett egy új ruha neki. :D
Igaz, hogy elég lassan készült, de az a napi egy-két óra az nekem kikapcsolódás volt és jól esett. Vasárnap kezdtem el és csak tegnap lett kész és ma reggel Bálintom a gumit is kihúzta az aljából, amíg fényképeztem úgyhogy ma is lesz még vele egy kis dolgom. De íme a képek.
a beülőrész

az oldala

és a háta, már gumi nélkül :)
És lassan jönnek a feltöltésre váró receptjeim is. Benci már megy oviba és talán több időm lesz. :D



2012. július 23., hétfő

Káposztás babos tészta

Ezt a receptet valahol a tv-ben láttuk és ezért lehet, hogy nem is teljesen pontos, de nekünk így nagyon bevált és beiktattuk az ételeink közé.
Nem is mesélek túlságosan, hanem írom a receptet csak úgy mennyiségek nélkül, mert az nem nagyon van hozzá, úgy sacperkb szoktam összerekni. :)

Kolozsvári szalonnát megpirítunk egy szál kolbásszal egy serpenyőben. Mert a kolozsvári szalonna nem nagyon enged zsírt magából így én szoktam tenni hozzá egy kis zsírt, ami még egy pluszt ízt ad neki, mert a piacon szoktunk venni finom házi zsírt. Ha kellően megpirult a kolbászunk és a szalonnánk ezeket kivesszük a serpenyőből és az ott maradt zsíron megpirítjuk a savanyú káposztát (amit én szintén a piacon szoktam megvenni, de a vecsésinek is van finom fehérboros káposztája, amit akkor szoktunk használni, ha nem jutunk ki a piacra). Miközben a káposztánk pirul meg lehet csinálni a tésztát. Én mindig házi tésztát használok hozzá 3-4 tojásból, attól függ mennyire éhes a csapat. Ha kifőztük a tésztánkat és a káposztánk is megpirult annyira amennyire szeretnénk, egy lábosban összetörünk egy keveset a babból. Nálunk ez általában 2 olyan konzerv bab szokott lenni, ami nem ízesített, de eredetileg a megmaradt bablevesből szokták felhasználni (nálunk ilyen nem nagyon szokott lenni :D ). Szóval ha keveset összetörtünk a babból, akkor hozzáadjuk a többi "alkatrészt" is (maradék bab, tészta, káposzta és persze a korábban félretett szalonna és kolbász). Az egészet egy kicsit összemelegítjük és már tálalhatjuk is.


Jó étvágyat hozzá, annak aki elkészíti!

2012. július 11., szerda

Távirányító tartó :)

Nagyon régen nem tudtam már leülni varrni vagy horgolni, mert nagyon kevés a szabadidőm a gyerkőcök mellett. Bár lehet, hogy csak én vagyok a béna és nem tudom beosztani megfelelően az időmet, de valahogy nem megy a bütykölés az állandó figyelmet igénylő gyerkőceim mellett. :) Amit nem azért bánok, mert a gyerekekkel kell lenni, mert úgy gondolom, hogy az együtt töltött időt most kell tartalmasan eltölteni velük, mert nagyon gyorsan eljön az az idő, amikor már nem velem akarnak sok időt eltölteni, hanem a barátokkal, úgyhogy nem panaszkodom ám, csak néha jó lenne az embernek kikapcsolódni és egy kicsit kizökkenni a mindennapi "mókuskerékből".
Na de nem is az én bütyköléshiányomról szeretnék itt mesélni nektek, mert mindenkinek meg van a maga "problémája" és senkit nem érdekel, hogy nekem mi is hiányzik.......meg majd idővel lesz erre is időm és mindent be tudok pótolni, akkor meg majd a gyerekek fognak hiányozni. :D

A távirányító tartó szüksége már elég rég felmerült a családban, mert valakinek mindig sikerült eldugni és hát ez nem olyan, mint a telefon, hogy jó akkor csörgessük meg a nem találtat azzal ami meg van. :) Párom itthon volt a múlthéten szabadságon és mert a kinti dolgokat, amit beterveztünk erre az időszakra a rettenetes meleg miatt nem tudtuk csinálni, hát bent foglaltuk el magunkat. Amikor már a lakás hellyel közzel rendben volt (mert ez a művelet mindig hagy maga után kivetni valót, mert a drága 4 évesünk kb 5 perc alatt vissza tudja állítani az előző állapotot :) ), akkor elkezdtünk bütykölni. Ez a távirányító tartó szabással, varrással együtt kb. 1,5 óra alatt kész lett. Maradék anygot használtam hozzá, úgyhogy pénzbe se került. Van itthon még frízem amivel a nagy részt kibéleltem, hogy legyen tartása az egésznek, és a rekeszeket ezután varrtam rá.
És egyenlőre meg van minden kapcsolónk, mert Benci lelkesen pakol mindent vissza, hogy anya a távirányító nincs a helyén úgyhogy visszateszem :) ...........kíváncsi leszek meddig tart majd a lelkesedés. :D

És itt egy kép az én két lókötőmről is, csak mert Bálintot itt még nem is mutogattam, pedig rettenetesen büszke vagyok rá is. :D


Hát nem gyönyörűek? :D

2012. július 10., kedd

Darálós keksz

Ez is egy jó kis rágcsa, nálunk Benci nagyon szereti, úgyhogy gyorsan el is fogy az adag. :)

A RECEPT:
  • 70 dkg liszt
  • 25 dkg zsír (természetesen margarinnal is lehet csinálni, de zsírral szerintem sokkal jobb)
  • 4 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 1,5 cs. sütőpor
  • én most sima vaníliásat csináltam, aminek a tésztájába még pluszba belereszeltem egy citrom héját.
Ezekből kemény tésztát gyúrunk és pár órát pihentetjük. Én úgy csinálom, hogy este összedolgozom a tésztát és másnap reggelig a hűtőben pihentetem. Így biztos, hogy nem lesz nagyon puha a tészta a daráláshoz. Amikor kivesszük a hűtőből már nincs semmi más dolgunk, csak a darálás. A ledarált keksz darabokat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és kb. 180 fokon sütjük.Én a színét megítélve szoktam azt mondani, hogy na most van kész, így erről sincs fogalmam se, hogy mennyi ideig sütöm. Hústűvel ezt is lehet ellenőrizni, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban. :)

Én most a kész kekszeket meglocsoltam csokival, amitől elég csinosak lettek. :)


2012. július 9., hétfő

Tepsis kenyér (kenyér lángos)

Ezzel az étellel nekem csak az a bajom, hogy rengeteg hagymát kell megpucolni, felvágni hozzá, mert mindig sírás a vége, ami ellen bármit teszek nem hat. :D
De mert egyébként nagyon szeretjük, sűrűn ítélem magam sírásra. :)

A RECEPT:
Tészta:
  • 35 dkg liszt
  • csipet só
  • csipet cukor
  • 1,5 dl tej
  • 0,5 friss élesztő
  • 5 dkg margarin
  • 1 tojás
A lisztet keverőtálba mérjük, megszórjuk a sóval és a cukorral. A tejet meglangyosítjuk és belemorzsoljuk az élesztőt, amit elkeverünk egy csipet cukorral. A liszthez adjuk a tojást és a margarint (én egy pár másodpercre be szoktam tenni a margarint a mikróba, hogy könnyebb legyen vele dolgozni), majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt is. Összedolgozzuk úgy, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.

Tetejére:
  • 1 kg hagyma (nem szoktam méricskélni csak úgy ízlésre adagolom, épp mennyihez van kedvem :) )
  • 20 dkg kolozsvári szalonna
  • 2 dl tejföl (én egy nagy tejfölt szoktam használni hozzá)
  • bors, rozmaring
A hagymát a szalonnához adjuk és közepes lángon pároljuk, addig amíg áttetszővé nem válik. Ha ez kész, kinyújtjuk a tésztát, amit kikent, lisztezett tepsibe teszünk. A tésztát egy kicsit meg szoktam szurkálni. A tésztára kenem a tejfölt és a tejfölre teszem a párolt hagymát.
Előmelegített sütőben sütjük kb. 200 fokon, addig amíg a tészta széle szép világos barna nem lesz, de megnézhetjük hústűvel is, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban.


              

2012. június 13., szerda

Gyümölcs torta

Ez talán nem az a recept, ami blogra való, mert nagyon egyszerű.......de mert tulajdonképpen ez a blog az én receptgyűjteményem, hát ez is kell ide nekem és muszáj feltennem. :)
Nagyon nagyon szeretjük, bár Bence a gyümölcsöt mindig leszedi a tetejéről és csak a tésztát eszi :) , úgyhogy már azon agyaltam egyszer csak neki csinálok torta lapot és hagy egye. :)
Íme a recept és a képek, amit még májusban sütöttem anyósomnak a születésnapjára.

Tészta:
  • 10 dkg margarin
  •  10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliáscukor
  • 1 tojás
  • 1 csipet só
  • 16 dkg liszt
  • 1 kk sütőpor
  • tej
A hozzávalókat összekeverjük. Én a margarint egy kicsit meg szoktam olvasztani mikróban, max egy percig szoktam bent hagyni. A tejhez azért nem írtam mennyiséget, mert eredetileg 2-3 kanállal ír hozzá a recept, de nekem az kevés szokott lenni, így annyit szoktam, hozzá tenni, hogy olyan jó sűrű palacsintatészta állagú legyen a massza. Ha mindent belekevertünk a tésztába, kikent, kilisztezett sütőformába öntjük és kb. 180 fokon sütjük tűpróbáig.

Ha kihűlt a tésztánk...........összekeverünk 7dkg margarint 2 ek porcukorral, amivel megkenjük a  tortalapot, ez fogja megakadályozni, hogy elázzon a tésztánk.
Rátesszük a gyümölcsöt és a zselatint. Én most először használtam hozzá a Dr. Oetker Expressz tortazselét és rá fogok szokni, mert sokkal gyorsabban megdermed, mint a főzős és így biztos nem ázik el a tortalap és ami még egy fontos szempont, sokkal rövidebb idő után lehet felvágni.


2012. június 8., péntek

Spenótos lasagne

Ismét egy spenótos dolog, ami nálunk nagy szeretetnek örvend és ez is egy olyan, amihez nincs igazi recept. Nem szoktam a spenótban válogatni, ha nincs friss a kertben, akkor a tescosból szoktam bespájzolni a fagyasztóba belőle.
Nem is regélek, hanem megmutatom a receptet Nektek.


Bence is megeszik nálunk egy ekkora adagot, igaz részletekben :)
Egy serpenyőben megolvasztok egy kevés füstölt szalonnát, amiből ha kisült az összes zsír azt le szoktam önteni róla és a szalonnához adok egy kis olívaolajat. Ha az olaj elég forró, teszek rá legalább 2-3 gerezd fokhagymát cikkekre vágva, amit csak egy kicsit futtatok meg az olajon, hogy nehogy odaégjen. Ezután ráteszem a spenótot (én úgy szoktam rátenni a fagyasztottat, hogy még nincs teljesen felengedve) , ha a spenót teljesen kiengedett, vagy friss esetén megfonnyadt, akkor beízesítem, csak sót, borsot és szerecsendiót használok hozzá. Ha összeforrt akkor adom hozzá a kb. 1/4 kg túrót és ezzel is átforralom. Ha ez kész, akkor csináljuk meg a besamel mártásunkat hozzá (ne ijedjünk meg tőle nem nagy ördöngösék, az jusson mindeniken eszébe, hogy még én is meg tudom csinálni :D  ).
Egy lábasban felolvasztok kb. 1 ek. margarint, ha felolvadt teszek hozzá lisztet, amivel besűrűsítjük. Nem szoktam sokat tenni hozzá, max. 2 ek-al, a lényeg, hogy még folyós legyen a masszánk, nem kell nagyon sűrűre, én olyan palacsinta tészta sűrűségűre szoktam csinálni, de persze ha egy kicsit sűrűbb az se baj, annyi az egész, hogy akkor több tejet fog felvenni. Ha megvan a margarin sűrűsítése, akkor kezdjük el adagolni hozzá lassan a tejet. Nekem fél liter elég szokott lenni hozzá. (De ha ez itt nem érthető vannak a neten jó kis videók, hogy hogyan is kell besamelt csinálni.) A kész besamel mártást én hozzá szoktam keverni a spenótos masszához, mert nekem így az az érzésem, hogy mindenhová ugyanannyi jut. :) Persze adagolhatjuk rétegenként is, a tésztán eloszlatva a spenótos masszával.
Én a tésztát gyúrni szoktam, mert azt nem kell előfőzni. 2 tojásból szoktam csinálni, ha nagyobb a tojás, akkor sok is.
Egy hőálló tepsit kikenek olívaolajjal (az én edényem kb. 20*30 -as), leteszem az első réteg tésztát (nem gond, ha nem tudjuk egy darabbal lefedni az alját én is origamizni szoktam :) ), rá a spenótos szószt és ezt ismétlem még 3-szor. Tehát arra kell odafigyelni, hogy a szószt 4 felé osszuk. A tetején szósz lesz, amire sajtot teszünk. Nem tudom mennyit szoktam rá reszelni, úgy érzésre, hogy ellepje teljesen a lasagne-nkat. Sütőben kb. 180 fokon szoktam sütni, amíg a sajt szépen meg nem pirul a tetején.

Jó étvágyat annak kipróbálja! :)


2012. május 19., szombat

Tejszínes boscaiola

Végre itt a zöldség szezon és elő lehet venni a jó kis zöldséges szószokat.
Ez is egy olyan szósz ami roppant egyszerű csak a neve bonyolult. :)
De most nem is regélek hozzá......
....íme a RECEPT:
  • 50 dkg tészta
  • 6 szelet bacon (vagy akármilyen kicsit húsosabb szalonna)
  • 20 dkg csiperke gomba (mi általában valami jobb fajta konzervgombát szoktunk használni)
  • 2 szál újhagyma (ebből többet szoktunk tenni bele, mert nagyon szeretjük és ilyenkor csak ki kell menni a kertbe érte)
  • 6 dl tejszín (egy fél litereset szoktunk bele tenni, mert elég gazdaságtalan lenne 1 dl-ért megbontani egy új dobozt)
  • 1 ek felaprított friss petrezselyem
  • só, bors
Az olajon aranybarnára pirítjuk a szalonnát és a gombát, hozzáadjuk a tejszínt és 15 percig forraljuk. Bele tesszük az újhagymát és ízesítjük sóval, borssal.
A tésztát kifőzzük. leszűrjük, rátesszük a szószt és tálaljuk.


Ugye tényleg nagyon egyszerű......és szerintem fantasztikusan jó íze van.

Jó étvágyat annak, aki kipróbálja! :)

2012. május 9., szerda

Kakaós csiga

Ez is egy nagy kedvenc és már nagyon rég ígérgettem Bencinek, de valahogy soha nem lett belőle semmi. Most igaz féllábon (egy elbénázott lépés miatt), de megcsináltam, amíg oviban volt, annak ellenére, hogy reggel mikor párom vitte oviba azt mondta nehogy akármit is süssek neki, pedig a nagy kedvenc zserbó is fel lett neki ajánlva. De persze mondanom se kell ennek ellenére, mikor haza jött délután oviból egyből neki esett és kb. hármat a magáévá is tett.
Ez a recept is azon sok receptek egyike, amit még Margit2-éknél találtam, bár azt soha nem tudom megmondani, hogy kié is valójában, mert ezeket  mindig lementettem és még mindig van egy csomó recept közülük ami kipróbálásra vár.
Bár én a tésztába egész tojást teszek és a vaníliás locsolást is el szoktam hagyni belőle, meg egy kicsit emeltem a töltelék adagon is, úgyhogy át is alakítottam egy kicsit. :D
A RECEPT:

sütés előtt
Tészta: 
  • 60 dkg liszt
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 tojás
  • 2 ek olaj
  • 1 kis mokkáskanál só
  • 1 nagy mokkáskanál cukor
  • kb. 3,5 dl langyos tej
Töltelék:
  • 15 dkg margarin vagy vaj
  • 3-4 ek kakaópor
  • cukor ízlés szerint (ebből eredetileg 4 ek-lal ír, de nálunk az kevés így több cukrot teszek bele)
A tésztához az élesztőt felfuttatjuk egy kis langyos tejben a cukorral. A liszthez adjuk a többi hozzávalót és a felfuttatott élesztőt is. Én az egész tejet hozzá szoktam önteni, így nekem még lisztet kell hozzá adagolni, hogy a tészta megfelelő állagú legyen, de ha valaki úgy gondolja, hogy a 60 dkg liszt pont megfelelő mennyiségű, akkor a tejet apránként adagolja. :)
Ha meggyúrtuk a tésztát, belisztezve, letakarva  félretesszük és a kétszeresére kelesztjük.
A vajból, kakaóporból és cukorból álló tölteléket összekeverjük, úgy hogy kenhető állagú legyen. Mert mindig elfelejtem kivenni a margarint előre a hűtőből, hogy megpuhuljon egy pár másodpercre a mikroba szoktam tenni.
Ha a tésztánk megkelt, téglalap formájúra nyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagra). A tölteléket rákenjük és csíkokra vágjuk, ki milyen vastagra szeretné. A csigákat tepsibe tesszük, úgy hogy a végüket alulra hajtjuk, így nem kezd el széttekerődni sütés közben. A tepsiben kelesztjük még kb. 1 órát őket és utána mehet az előmelegített sütőbe. Én kb. 180 fokon szoktam sütni, nem tudom hány percig én járok kuksizni, mert az időzítés nem az én módszerem, mindig elfelejtem megnézni az órát amikor berakok valamit a sütőbe. :)


Jó étvágyat annak, aki kipróbálja! :)


2012. április 12., csütörtök

Spenótos tészta

Ez egy olyan recept, ami igazából nem is recept, mert egy sajthiányos pillanatban lett megcsinálva spenótos lasagne helyett. De mert a családnak nagyon tetszett így be lett iktatva a mindennapokba. Szerencsére Bencém is nagy spenót rajongó, úgyhogy gyorsan fogyó ebédek szoktak ebből kikerekedni, a lasagne-ból is  igen csak nagy mennyiséget meg tud enni a kicsi Mazsolám. :)
A Recept, amihez most nem fogok mennyiségeket írni, mert nem egy olyan recept amit már más jól kiméricskélt, én olyan tegyünk bele mindenből annyit amennyit gondolunk típus vagyok, csak a sütiket szoktam méricskélni, mert az nekem egy kicsit kémia, igaz néha abba is belenyúlok és vagy elcseszem vagy olyan lesz, hogy mindenki azt mondja, na ezentúl csak így csinálhatod. :)

Szalonnát megolvasztunk egy serpenyőben, ha nem elég a zsírja, akkor teszünk hozzá egy kevés olívaolajat. A zsiradékon megfuttatunk pár gerezd fokhagymát, és erre tesszük rá a spenótot. Mert a kertben még nincs friss így fagyasztottat használtam. Ízesítés gyanánt csak borsot, t, és szerecsendiót használok. Amikor a spenót teljesen összeesett vagy felolvadt, annak függvényében, hogy frisset vagy fagyasztottat használunk, főzőtejszínt adunk hozzá. (Én most (házi)tejjel csináltam, mert nem volt itthon tejszínem és  liszttel sűrítettem be.) Amikor besűrűsödik a szószunk még érdemes megkóstolni, hogy kell-e még ízesíteni.

Én most házi széles metélttel csináltam......1 tojást összedolgozunk annyi liszttel, amennyitől könnyen nyújthatóvá válik. Vékonyra kinyújtjuk feltekerjük a nyújtófára, amin szétvágjuk és az így kapott lapokat olyan szélesre vágjuk, amilyenre szeretnénk.



Remélem érthetően sikerült leírnom a receptet és nem lett kínai. :)