Ennyien jártak nálam

2012. március 29., csütörtök

"Szilveszteri" korhely leves

Ez a leves is a szilveszterkor elmaradt és be kell pótolni kategória volt, mert valahogy most a szilveszterünk úgy alakult, hogy mindenki nagyon beteg volt, így éjfél után arra ébredtünk, hogy csörög a telefonunk és jupííí már 2012 van. :)
De azért csak ki lett próbálva és mert nagyon tetszett a családnak, így rendszerbe is lett iktatva.
De beszéljen most helyettem a recept és a kép. :)

A Recept:
  • 30 dkg savanyú káposzta
  • 20 dkg füstölt kolbász
  • 10 dkg húsos füstölt szalonna
  • 2 dl tejföl
  • 1 babérlevél
  • 1 ek pirospaprika
  • 1 ek ételízesítő
  • 1 ek liszt
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1/2 citrom leve és héja
  • késhegynyi törött fekete bors
  • csipetnyi cukor
A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk és a zsírját kiolvasszuk. Rátesszük a finomra vágott hagymát, amit üvegesre párolunk. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, ezután 1 ek vizet ráöntve hozzáadjuk az apróra vágott és lecsöpögtetett savanyú káposztát (amit előtte nem árt átmosni, hogy ne kapja össze a tejfölt ha beletesszük a levesbe). Néhány percnyi pirítás után felöntjük szűk 1 liternyi vízzel. Beleszórjuk az ételízesítőt, a borsot, a foghagymát, hozzáadjuk a babérlevelet, a citrom apróra vágott héját és befedve felforraljuk. 20 percig főzzük, közben a kolbász bőrét lehúzzuk (amit én véteknek tartok, de aki nem szereti persze  nyugodtan megszabadulhat tőle :) ) , felkarikázzuk és a főzés félidejében bele tesszük a levesbe. Végül belekeverjük a 0,5 dl vízzel és a liszttel simára kevert tejfölt, majd jól kiforraljuk. Csak akkor adjuk hozzá a citrom levét, ha nem elég savanyú. Csipet cukrot is belekeverünk és forrón tálaljuk.
Tehetünk bele egy cseresznye paprikát is, amit mi Benci miatt kihagytunk természetesen. :)



Jó étvágyat hozzá! :) :)

2012. február 5., vasárnap

Túrós rúd avagy túrós tv ropogós :)

Anyukám gyerekkoromban nagyon sokszor csinált túrós pogácsát, amit imádtunk, így amikor megláttam egy receptes könyvben ezt a receptet azonnal ki kellett próbálnom, mert nagyon nem foghattam mellé, mert nagyon hasonlított az anyukám által készített finomságra. :D
Sikerült képet is csinálnom róla mielőtt teljesen elfogyott volna. :)
A recept:
- 50 dkg liszt
- 25 dkg margarin (eredetileg 30 dkg-ot ír, de nekem úgy túl "zsíros" így ezt egy kicsit kispórolom belőle :D )
- 40 dkg túró
- 1 ek só
- 2 tojás
- 15 dkg reszelt sajt
A túrót kissé áttörjük, összegyúrjuk a margarinnal, a liszttel, a sóval, egy egész tojással és egy tojássárgájával. Amikor a tésztát jól összedolgoztuk, kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk és tepsibe tesszük. A tetejét megkenjük a maradék, kissé felvert tojásfehérjével és megszórjuk sajttal. Ezután derelyevágóval vagy késsel csíkokra vágjuk és előmelegített forró sütőben aranyszínűre sütjük.



Finom kis nasi, nálunk annyira tetszik a családnak, hogy egyből két adagot csináltam ma, igaz volt elég túrónk most itthon, mert nem győzöm a megmaradt tejből a túrót főzni. :)



2012. január 29., vasárnap

Madártej

Ez egy olyan recept, amitől nagyon féltem, mert nekem olyan igazi nagymamás dolog, bár nekem ilyet anyukám csinált csak. Az nagyon jó volt, de én nem mertem belekezdeni, addig amíg Bencus nem jelentette ki, hogy már pedig neki kell madártej és majd jól megeteti vele a  madárkákat. :) Persze mondanom se kell, a madárkáknak egy falat sem maradt, mert szerencsére az elsőnél is "csak" annyit rontottam el, hogy a tojáshabot a pudingos krém alá tettem és természetesen bevizesedett, de ezt még lehetett orvosolni. :)
Így a másodiknál már jobban oda figyeltem erre a dologra és sokkal szebb lett az egész, az íze meg az elsőnek is jó volt.
Bencinek nagy kedvence lett, ma is csináltatni akart, de nem engedtem neki azért nem eszünk mindennap madártejet. :)
A recept:
- 4 tojás
- 12 dkg cukor
- 1 l tej
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 csomag vaníliás puding
A 4 tojás fehérjét 2 ek cukorral kemény habbá verjük. A vaníliás cukorral és a cukorral felforralunk körülbelül 7 dl tejet, és a tojáshabokat megfőzzük benne. A tojáshabokat kanállal "szaggatjuk" és körülbelül fél-fél percig főzzük mind a két oldalán. A tojáshabokat egy tálba szedjük, ha mind a két oldalán megfőztük. A maradék tejjel elkeverjük a pudingport és a tojássárgáját, majd óvatosan a felforralt vaníliás tejhez adjuk és addig főzzük amíg sűrű nem lesz. Én üvegtálba tettem a krémet, amire rá tettem a tojás habokat. Ha kihűlt akkor mehet a hűtőbe.
A kép ugyan nem az igaz, de a miénk vagyis az enyém, és nem szuperál a fényképező gépünk így maradt a telefon. :)

2012. január 24., kedd

Tiramisu

Elég sokáig kerestük azt a receptet, amiről úgy gondoltuk, hogy "na ez lesz a miénk", mert valahogy nem igazán bízom a mostani tojásokban és mindenféleképpen egy olyan kellet, amiben nincs. De valahol megtaláltuk és azóta nagy kedvenc. :)
De mert elég drágák az alapanyagok, így azért olyan sűrűn nem csinálunk, bár mostanában elég sokszor lehet akciós mascarpone-t kapni úgyhogy nehéz ellen állni a kísértésnek. :D
A recept:
- 25 dkg mascarpone (én 50 dkg-at szoktam bele tenni, azt 800-900 ft-ért tudom megvenni, ha akciós)
- 2,5 dl tejszínhab (hulalát szoktam használni)
- 2 löttyintés vanília kivonat (2 csomag vaníliacukort szoktam használni, úgyhogy na nincs otthon vanília kivonat, akkor sincs gond ;) )
- 10 dkg porcukor
- 1 ek citromlé
- 4 dl kávé
- babpiskóta
- kevés amaretto likőr (mert ez nem a gyerekbarát verzió :D )
- kakaópor a tetejére
Lefőzzük a kávét és félre tesszük hűlni. Amíg a kávé hűl, addig felverjük a tejszínhabot. A mascarpone-t összekeverjük a vanília kivonattal (vaníliás cukorral), porcukorral, citromlével és beleforgatjuk a tejszínhabot. Ha kihűlt a kávé, beleteszek egy kis vanília kivonatot (1 csomag vaníliás cukrot) és amarettot. A babapiskótákat egyenként belemártom a kávéba, hogy jól megszívják magukat. Egy sor babapiskótát teszek egy hőálló tálban jó szorosan egymás mellé (nekem a tál nagysága miatt ez az adag akkor "gazdaságos", ha két rétegbe teszem, de ha kisebb a tál amiben összerakjuk, akkor persze lehet több rétegbe is rakni), amire rátesszük a krém felét , aztán még egy sor babapiskóta 90 fokkal elforgatva az előző sorhoz képest és erre a maradék krém. Hűtőbe tesszük legalább fél napra (de, hogy ellen tudjuk állni a kísértésnek legjobb, ha este megcsináljuk és másnap már lehet enni), tálalás előtt kakaóport szitálunk a tetejére.

Jó étvágyat hozzá! :)

2012. január 15., vasárnap

Fekete rózsa

Ezt a sütit csak karácsonykor szoktam csinálni, de tavaly már nem erőltettem, mert minden évben kimaradt a töltelékből a sütőpor.....de mert idén párom megkívánta nagyon odafigyeltem a sütőpor megfelelő használatára :), az eredmény az lett, hogy párom azt mondta, nem olyan nagy baj az, hogy nem volt eddig benne sütőpor, úgyhogy idén karácsonykor már lehet, hogy kötelező jelleggel ki kell hagynom belőle. :D
Ez is egy olyan recept, amit még háziasszonyságom kezdetén találtam Margit2 oldalán és be is került a kedvenc receptjeim közé. Igaz náluk általában biztosra megyek, még soha nem volt olyan receptjük, ami ne sikerült volna, maximum csak ha én bénáztam el valamiért. :)
A RECEPT:
Tészta: 60 dkg liszt
  
és ez lett a végeredmény


            10 dkg margarin
              1 tojás
              1 csomag sütőpor
            pici szódabikarbóka
            tej
Mákos töltelék: 20 dkg darált mák
                          20 dkg liszt
                          10 dkg margarin
                          25 dkg porcukor
                            2 dl tej
                            1 csomag sütőpor
Krém:  1 liter tej
            3 csomag vaníliás puding
          25 dkg margarin
          25 dkg porcukor
A tészta hozzávalóit szükséges mennyiségű tejjel összedolgozzuk, hogy nyújtható tésztát kapjunk. 5 részre osztjuk, ebből két részt külön-külön a tepsi hátoldalán (én nem a hátán sütöttem, zsírpapíron simán a tepsiben) megsütjük vékony lapnak.
A másik három részt a mákos töltelékkel (amit ha összeállítasz, egy folyékony masszát kapsz) feltekerjük, mint a bejglit és a tekercseket egymás mellé helyezve tepsibe megsütjük.
A pudingot elkészítjük, kihűlés után a margarinnal és a porcukorral habosra keverjük.
Összeállítás:
1 lap tészta amire rá tesszük a krém felét, ebbe "beleültetjük" a három tekercs mákos kígyónkat egymás mellé. Erre rátesszük a maradék krémet és ráhelyezzük a másik lapot is. Tetejére csokimázat teszünk.

2012. január 4., szerda

Bejgli

Először is kicsit megkésve, de azért nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok minden kedves olvasómnak.
Tudom, hogy elég régóta nem jelentkeztem, de mentségemre legyen december 7-én megszületett Bálintunk így nem nagyon volt időm blogolgatni, sütögetni. :) De a karácsonyt így már itthon tudtuk tölteni és időm is volt felkészülni rá, úgyhogy volt minden amit ilyenkor sütni szoktam, sőt még a családi nagy összejövetel sem maradt el, amiben persze azért nagy segítségemre volt párom, aki nélkül nem ment volna. :)
Az idei bejglimre nagyon-nagyon büszke vagyok, mert ez volt az első alkalom, amikor nem repedt szét a tésztám, úgyhogy még nagyobb lelkesedéssel mutatom meg Nektek.
A Recept:
Tészta: 50 dkg liszt
             25 dkg margarin
              1 tojás
              5 dkg cukor
              2 dkg élesztő
              2 dl tej
             csipetnyi só
A lisztet a margarinnal összedolgozzuk, az élesztőt a tejjel és egy csipetnyi cukorral felfuttatjuk, majd a többi hozzávalókkal együtt összedolgozzuk. A tésztát 2 órát kelesztjük langyos helyen. Amíg a tészta kel, addig megcsináljuk a tölteléket.
Dió tölteték: 30 dkg dió
                       20 dkg porcukor
                       10 dkg finom édes morzsa
                        reszelt citromhéj
                       10 dkg mazsola vagy apróra kockázott birsalma
3 dl vízből a cukorral sűrű szirupot főzünk, ebbe belekeverjük a diót. Levéve a tűzről hozzákeverjük a morzsát és a többi anyagot.
Máktöltelék: 30 dkg darált mák
                     20 dkg  porcukor
                      3 dl tej
                     reszelt citromhéj
                      5 dkg dara vagy morzsa
A tejet felforraljuk, hozzáöntjük a darával/liszttel elkevert mákot és végül a cukrot. Ehhez is adhatunk mazsolát vagy birsalmát.
Az adagokat felezzük, ha mákos és diós tölteléket is csinálunk!
Amikor a tésztánk már a duplájára kelt, 4 felé osztjuk, vékonyra kinyújtjuk és megkenjük a töltelékkel. Tepsibe tesszük, megkenjük tojással a tetejét, megszurkáljuk a tésztát, ha van időnk akkor 1,5 órát kelesztjük még így is.....nálam ez idén kimaradt, mert így is le voltam maradva. :D
Előmelegített sütőben sütjük kb. 180 fokon 25-30 percig.

2011. november 6., vasárnap

Bögrés mákos

Ez is egy olyan süti, amit nagyon szeretünk, bár ki csinál olyan sütit, ételt a családjának amit nem szeret..... :D
Nagyon egyszerű és gyorsan kész van. Mi Bencémmel tegnap kb. 15 perc alatt összeraktuk úgyhogy ha egyedül csinálja az ember lánya és nem segíti egy 3 éves kicsi Manó, akkor ez gyorsabban is összehozható. :) De mert nálunk nincs süti Bence nélkül, így minden egy kicsit tovább tart és persze sokkal-sokkal finomabb is, mintha csak én csináltam volna.
De nem is regélek többet, íme a RECEPT:
  • 2 tojás
  • 10 dkg margarin
  • 1 bögre (kb. 3dl-es) cukor
  • 1 bögre darált mák
  • 1 bögre tej
  • 1 bögre liszt
  • 1 sütőpor (elméletileg 20 g-ot ír hozzá, de én nem szoktam megbontani másik csomagot, így a 12 g-osat teszem bele és ez is elég)
  • 1 késhegynyi őrölt fahéj
  • vaníliás cukor
A margarint habosra keverjük a cukorral és a tojásokkal. Váltakozva, apránként hozzáadjuk a lisztet, a mákot és a tejet (én a mákot és a lisztet összekevertem és így adtam, hozzá adagolva, hogy a tejet ki tudjam mérni és minél kevesebb a mosatlan :D ), végül a sütőport és a fahéjat és jól összedolgozzuk. Elég folyós tésztát kapunk, ne ijedjünk meg. Kivajazott, kilisztezett vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük (kb. 20*30-as), előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 percig sütjük. Én most is azt mondom, hogy csináljunk tűpróbát mielőtt kivesszük, bár én még mindig hadilábon állok az óra nézegetésével és soha nem tudom mikor tettem be a sütőbe. :)
Ha kihűlt a tészta, akkor deszkára csúsztatjuk, hosszában kettévágjuk és megkenjük lekvárral (mindegy milyen, ki mit szeret én most anyósom csinálta barack lekvárt tettem rá), visszatesszük a tetejét és 1 órát pihentetjük (na nálunk ez általában el szokott maradni, mert nem elég türelmes a kis családom :) ). Kockára vágjuk és vaníliás porcukorral megszórjuk, persze tökéletesen megfelel a sima porcukor is. :)